Azt hittem, hogy te más vagy..de minden csalódás után rájövök. : Minden fiú ugyanolyan..

Nem vagyok átlagos se tökéletes
de sokan így szeretnek.
Nem érdekelnek az ismeretlen vélemények.
Én azokat csak megvetem.
Örülök, hogy más vagyok mint egy átlagos lány.
De mégse különc, csapodár.
Csak egy furcsa tini, ki imád őrült lenni…*^^

* A szerelem beteljesülésének végével a szívünk meghasad,
és úgy érezzük, vége a boldogságnak. Később jövünk rá, régi naplónk elolvasásával,
hogy akkor is mennyit panaszkodtunk. Boldogok voltunk, csak épp nem tudtunk róla.
Csak akkor jövünk rá a dolog értékére, miután már elvesztettük. *

És folyni látom majd, ha már késõ lesz,
a megbánásnak könnyét az arcodon…

Semmit sem tehetünk.
Egy napon majd
elmúlik a szerelem.
Hívás nélkül jön,
kérés nélkül megy.
Nem tehetünk semmit sem.

“Múltad leszek,mert a jövőd nem lehettem..”

* Nem vagyok egoista .. csak szép. *

“Pár perccel később az ágyamon feküdtem, lemondva arról, hogy a
fájdalom véglegesen eltűnjön. Bénító érzés volt; az érzés, hogy egy hatalmas lyukat vágtak ki belőlem
a mellkasomon keresztül, hogy kivegyék a legfontosabb szerveimet, és beteg vágások maradjanak a
széle körül, amik tovább dobognak és véreznek, az idő haladásának ellenére. Igazából tudtam, hogy a
tüdőmnek még mindig épnek kell lennie, mégis ziháltam, mert a fejem forgott, mint ha a
próbálkozásaim nem segítenének semmit. A szívemnek is dobognia kellett, de nem hallottam a pulzust
a fülemben, a kezeim kéknek tűntek a hidegtől. Befelé dőltem, tartottam a bordáim, hogy egyben
tartsam magamat. Küzdöttem a zsibbadtságért, a tagadásért, de az elkerült engem. És mégis, úgy
éreztem, hogy túlélhetem. Óvatos voltam, éreztem a fájdalmat – a fájó veszteséget, ami a
mellkasomból sugárzott, miközben a seb roncshullámai végigszaladtak a végtagjaimon és a fejemen
keresztül – de ez kezelhető volt. Át tudnám vészelni. Nem tűnt úgy, hogy a fájdalom elmúlna az
idővel, inkább én tettem nehezebbé, hogy elviseljem. Bármi is történt ma este – vajon a zombik
voltak-e, vagy a hallucinációk, amik feleslegesek voltak – az felébresztett engem.
Hosszú idő után most először, nem tudtam, hogy mire számítsak reggel.”
[ Twilight, New Moon]

“Nem tudom ez mennyi ideig tartott.
talán egy nap, évek múlva – ha már a fájdalom annyira enyhül, hogy már talán el tudjam viselni -
vissza tudok majd emlékezni arra a néhány rövid hónapra, amik az életemben a legjobbak voltak. és ha
lehetséges az hogy a fájdalom annyira enyhüljön, hogy ezt megtehessem, biztos voltam benne, hogy
annyira hálás leszek azért, mint amennyire hálás voltam azokért, amiket adott nekem. Többet, mint
amennyit kértem, többet, mint amennyit érdemeltem. Talán egy nap majd így fogom látni.De mi van
akkor, ha ez a lyuk sosem lesz jobban? Ha a szélei sosem gyógyulnak be? Ha a sérülés végleges és
visszafordíthatatlan?Szorosan összeszorítottam magamat. Mintha sosem létezett volna, gondoltam
kétségbeesetten. Micsoda hülye és lehetetlen ígéret? Ellophatja a képeimet és visszakaphatja az
ajándékait, de ez nem csinálna vissza mindent olyanra, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismertem.
A fizikai jelek voltak a legjelentéktelenebb részei az összefüggésnek. Megváltoztam, belülről már
teljesen felismerhetetlen lettem.”
[ Twilight, New Moon.]

nm11 Idézetek. 47.